A pécsváradi férfi csoport első találkozója
2025. május 5-én került sor a pécsváradi férfi csoport első találkozójára a Pécsváradi Művelődési Központban, melynek témája saját védőszentjeink voltak.

Mintegy tucatnyi férfi részvételével indult el a pécsváradi férficsoport május 5-én. A kezdeményezés Felföldi László püspök atya felhívására, és Zsolt atya támogatásával került megszervezésre. A férfi csoport célja, hogy megerősödjenek a személyes kapcsolatok, és hogy találkozásaink során támogassuk egymást a mindennapokban. Valamint ami még fontosabb, a hitben. Hiszen lehet, hogy sokfélék vagyunk, eltérő érdeklődéssel, eltérő életkorban, de azért mégis egy igen fontos dolog összeköt bennünket: Krisztus és az Ő Egyházának szeretete.

Első alkalmunk témája is ezt hangsúlyozta és tükrözte vissza: számos útja lehet annak, ahogy élünk, és annak ahogy megéljük a hitünket: egy rendhagyó bemutatkozással indultunk, mely során védőszentjeinket mutattuk be.
A szentek élete jó példája annak, hogy milyen sokféleképpen, milyen sokféle lelkiséggel gyakorolhatjuk a hitünket. Kit az egyszerűség, kit a szegénység, kit az elvonulás vagy a szemlélődés, esetleg épp a hit igazsága vezet Jézus Krisztushoz.
Kegyes ajándék az, hogy biztosra vehetjük - ha másnem keresztnevünk útján - pártfogásába vesz bennünket egy szent, akinek a példája erőt adhat a nehéz helyzetekben és akinek kérhetjük a közbenjárását életünk kritikus pontjain.
Találkozónk során egy bevezető közös imádkozás után valamennyien bemutathattuk, mely szenthez kötődünk, kinek az útja mutat számunkra irányt Jézus felé. Ezzel jobban megismerhettük egymást olyan módon, ahogy eddig még nem. Továbbá olyan témák kerültek elő, amelyek ritkán hangzanak el hétköznapi találkozások során, mégis mélyen érintenek bennünket, életünk alapjait jelentik.
Mindezeket átbeszélve, bár a végére, már majdnem 19 óra volt, és mindenki kellőképpen elfáradt, mégis feltöltődve zártuk talákozónkat egy énekkel. Nem mellesleg pedig elhatároztuk azt is, hogy a megkezdett utat folytatni fogjuk.
A következő alkalomra június 2-án fog sor kerülni 17:30-as kezdéssel. Mindenkit szeretettel várunk! A részletek hamarosan itt a honlapon és a Facebookon lesznek elérhetők.
Végezetül szeretnénk megköszönni a Művelődési Központnak is, hogy helyet biztosítottak eseményünknek.